Egy kis üzlethelyiség nagy átalakulása

Debrecen szívében, a Belvárosi udvarházban egy hányatott sorsú, gazdátlan üzlethelyiség, attól a perctől kezdve, hogy évekkel ezelőtt bezárt, állaga napról napra, csak romlott, mint minden olyan helyiségnek, amellyel nem történnek meg azok a minimális karbantartási, állapot megóvó javítások, melyekkel ez kiküszöbölhető. Mégis, amikor az új üzemeltető kinyitotta az ajtaját a látvány és a szagok ellenére, bele tudta képzelni vállalkozásának helyszínét.

Miután felvettük egymással a kapcsolatot, a szakemberekkel való hosszas egyeztétesek után, elkezdődtek a felújítási munkálatok, melyeknek kivitelezését bonyolította, hogy az épület műemlékvédelem jellegű. Éppen ezért a nyílászárók cseréje szóba sem jöhetett, mert az épület arculatán nem lehetett változtatni. Így ügyes kezű asztalos mesterek tettek meg mindent annak érdekében, hogy a későbbiekben a fűtésszámlán ne mutatkozzon meg, hogy nem hőszigeteltek.

Nem lehetett bármilyen színt választani a festésükhöz sem, mert az épületben meglévő többi ablak színéhez kellett alkalmazkodni, amit külön ki kellett kevertetni. A plafonon a rossz állapotban levő álmennyezet fölött a vezetékek alkotta káosz uralkodott. Ennek megszüntetése után, a belmagasságot nem hagytuk meg az eredeti magasságban, mert egy ruházati boltot álmodott meg az új tulajdonos, ahol fontos szempont volt a kiegyenlített hőmérséklet. Így a belmagasságot egy új álmennyezet felépítésével alacsonyabbra kellet venni.

A bejárat melletti 100 x 60 cm-es falnak tartó funkciója nem volt, a benne lévő kapcsolószekrényt a falszakasz elbontása után, át kellet helyezni az ablak mellé. Szintén a falba lett süllyesztve a felújított távfűtés légtelenítő rendszere. Így sikerült egybefüggő, zavarmentes, letisztult teret kialakítani. A vakolat tégláig vissza lett szedve, illetve a vízvezetékek cseréje után, az alumínium villanyvezetékeket is szabványos rézvezetékekre cseréltük le.

Az újra vakolt falakra alapos szerkesztés után lettek felragasztva a dekorlécek, amelyeket a falakkal együtt egységes fehérre lettek lefestve. A régi burkolat teljes alapterületen felszedésre került és kiegyenlítő beton leterítése után, a hőszigetelő rétegre lett fektetve a fehér laminált parketta. A mellékhelyiség helyén és elrendezésén nem történt változtatás, azonban új burkolatot és a szanitereket kapott.

A felette levő álmennyezet mögé lettek rejtve a technikai szerelvények. A sajáttervezésű logot egy graffiti művész festette fel, a helyiség bejáratával szembeni falra. Itt kialakítottunk egy tágas próbafülkét, amiben a faltól falig érő tükör tértágító funkciót is betölt.

A fehérre festett falaknak nagyszerű kontrasztot ad a fekete kispad, a fotel, a vállfás állványok és a próbafülkét a térből leválasztó, fekete, nagyméretű, kétoldalra széthúzott drapéria, melyet használatkor összehúznak, így adva intimitást a vásárlóknak.

Azonban mégsem érezzük ridegnek az üzlethelyiséget, hiszen az állványokon elhelyezett sokszínű, harmóniába állított ruhadarabok kedves, barátságos hangulatot kölcsönöznek. Megérte a sok vesződség, hogy megvalósulhasson ez a jó ízléssel kialakított kis égszeresdobozka, mely tükrözi tulajdonosa egyéniségét.

Íme a végeredmény:



Egy kis üzlethelyiség nagy átalakulása

Debrecen szívében, a Belvárosi udvarházban egy hányatott sorsú, gazdátlan üzlethelyiség, attól a perctől kezdve, hogy évekkel ezelőtt bezárt, állaga napról...
Read More

Állatbarát lakások

Miután megtaláltad a tökéletes lakást saját magad és szőrös kis barátod számára van néhány tippünk, amivel stresszmentes otthonná alakíthatod. Nem...
Read More

Kim Kardashian & Kanye West közös otthona

Avagy 'minimalista kaliforniai kolostor' Ha már a minmalizmusról esett szó az előző cikkben, gondoltam hozok Nektek egy kis érdekességet... Kim...
Read More

Lakberendezési stílusok 2. rész / A MINIMÁL enteriőr

Bár úgy gondolnánk napjainkban kialakult stílusról van szó. Gyökerei az 1910-es évig nyúlnak vissza, ekkor indult az építészetben és a...
Read More

Szőnyegválasztási tippek – avagy hogyan vásároljunk tökéletes szőnyeget?

A terek legmeghatározóbb textiljei a szőnyegek és a függönyök. Most a szőnyegekről szeretnék egykicsit beszélni, és adni pár tippet a...
Read More

Lakberendezési stílusok 1. rész / A GLAMOUR enteriőr

A 'Glamour' jelentése: varázslatos, báj, szépség. Ha ilyen lakásról álmodsz, akkor most elárulom neked mit kel tenned, hogy lakásodban úgy...
Read More

Hogyan válasszunk lakberendezőt?

Életünk során sokszor kerülünk olyan helyzetbe, hogy szakember segítségét kérjük. Miért ne tennénk ezt az egyik legfontosabb dolog -a házunk...
Read More

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük